2014. július 24., csütörtök

1: Sissy és Edward története

  Sissy és Edward testvérek voltak. Sokat piszkálták egymást, hat év különbség volt köztük. Mikor Sissynek valami baja volt, akkor számíthatott testvérére. És ez viszont volt egy ideig. 
   Egy idő után Sissy kamasz lett, Edward pedig kezdet érni, lassan férfivá lett. Mikor Edward a gondokat próbálta komolyan megbeszélni Sissyvel, ő csak undokoskodni kezdett, amivel saját helyzetén rontott. Ez még megtörtént egy párszor. És Edward rátalált élete szerelmére. Már volt olyan idős, hogy elköltözött otthonról. El ment a házból, és Sissy szinte örült ennek. Nem lesz többet itt a testvére, aki mindig csak leszidná őt, aki mindig megmondaná mit csináljon. Csak pár napig tudott ennek örülni, mivel rájött, hogy miért is csinálta Edward azt amit csinált. Sissy szülei nem foglalkoztak vele, nem érdekelte őket, hogy lányuk rossz jegyet hozott, hogy hat óra után érkezett haza. Egyre jobban hiányolni kezdte testvérét, aki mind eddig csak jót akart neki. Pedig Edward már messze volt. Amikor meglátogatták Edwardékat, akkor Sissy könyörgött, hogy jöjjön vissza. De persze kevés sikerrel. 
   Évek elteltével Sissy nagyobb lett, és már tudott saját döntéseket hozni. Talált valakit, akiben megbízhat, és vele jól érezte magát. Minden kezdett jóra fordulni. Csak testvérét hiányolta. De ekkor történt a legrosszabb. Edward rákos lett. Ekkor Sissy segíteni akart testvérén, ezért mindent megtett érte, amit csak lehetett. De hiába. A betegség egyre rosszabb lett. Egy nap Sissyt felhívták a kórházból. Edward meghalt.
   Sissy egy életre megtanulta, hogy mindig értékelni kell, mik és kik vannak körülötte. Értékelni kell azokat, akik csak jót akarnak neked, akár mennyiszer piszkált, akár mennyiszer bántott meg, ha ő megbánta, és bocsánatot kért, akkor meg kell bocsátani. 
   Sissynek két lány gyereke született, kis korkülönbséggel, és nagyon szerették egymást. Azt tanította lányainak, hogy szeressék egymást. Mindig bele kell gondolni abba, hogy rosszabb is lehet, és élvezni azt, ami most történik. 

2014. július 8., kedd

Köszöntelek a blogomon! Ez a blog rövid történetekről fog szólni. Mivel sok sztori kavarog a fejemben, de semelyik sem olyan hosszú, ezért a legtöbbet ide fogom leírni. Remélem tetszeni fog! Jó szórakozást!

~Emy*